something new!

Sziasztok!
Nem tudom, hogy olvassa-e még valaki ezt a blogot, de ha igen, akkor van egy bejelenteni valóm. :D
Nemrég, kétnapja  elkezdtem egy új történetet, ami egy kicsit más mint ez, talán egy kicsit komolyabb is. Ééés nem blogspoton írom, hanem wattpadon. Úgy döntöttem hogy ott jobb lesz. meg amúgy is, miért ne. 
Na mindegy, nem szeretném sokáig nyújtani ezt a kis bejelentő bejegyzést, pláne ha majd senki sem fogja elolvasni. 
A történetet ide kattintva elolvashatod. ;)

És vége...

Sziasztok!
Egyszer mindennek vége. És ennek a történetnek is most vége van.Egyrészt örülök, mert befejeztem életem első blogját, másrészt viszont szomorú vagyok mert többé nem ülhetek le, és nem írhatom ugyanezt a történetet, amit már annyira megszoktam, és aminek a szereplői a szívemhez nőttek. 
Nem menekülhetek többé az én kitalált kis történetembe, ahol minden úgy van, ahogy én szeretném, és ahol igazán kiélhetem magam...
Nagyon köszönöm, minden egyes olvasómnak (ha még van) hogy ezt a történetet végigkísérték, és minden egyes részhez kommenteltek. Nagyon sokat jelentett/jelent nekem, minden egyes komment, és boldogsággal tölt el, az, hogy alkottam valami olyat, ami legalább egyszer valakinek mosolyt csalt az arcára.
Így, a végén, csak annyit szeretnék mondani nektek, hogy nagyon-nagyon köszönöm!

2019. Augusztus. 19.

   6 éve. Pontosan 6 éve kezdtem el naplót írni.
   Most meg itt állok, egy gyönyörű fehér ruhával szemben, a néhai szobám közepén, és fel sem tudom fogni hogy pár óra múlva hozzámegyek ahhoz, akit a világon mindennél jobban szeretek.
   Legelőszőr Márk mellett tapasztaltam az igazi szerelmet, de a gimi után már semmi sem volt ugyanaz.Én egyetemre mentem, ahogy ő is, ezért nem jutott elég időnk egymásra, ezért meghoztunk egy döntést.Egy döntést, ami talán életem egyik legrosszabb döntése volt.Szakítottunk.
   Az egyetem első évét mondhatni végigszenvedtem, ezért eldöntöttem, hogy megkeresem Márkot.De a találkozásból egyáltalán nem az sűlt ki, amire számítottam.Arra számítottam, hogy elmondom neki, még mindig ugyanazt érzem, mint egy évvel ezelőtt, és újrakezdjük.De nem így lett.
    Aztán megismertem valakit, aki először mint legjobb barát, majd mint barát próbálta velem feledtetni Márkot.Tudta, hogy sosem fogom tiszta szívemből szeretni, ennek ellenére amikor elvégeztük az egyetemet, megkérte a kezem, én meg igent mondtam, mert tudtam hogy nem ülhetek karba tett kézzel, arra várva, hogy Márk egy nap eljön, és minden olyan lesz mint régen volt.
   Egyszerű esküvőt terveztünk, de Márk valahonnan mégis megtudta, hogy férjhez megyek, és amikor a pap megkérdezte, hogy valakinek van-e kifogása, Ő előlépett a tömegből, és szerelmet vallott nekem.Fogalmam sem volt arról, hogy mit csináljak, ezért a legkönnyebb utat választottam: kirohantam a templomból otthagyva az értetlen vendgégsereget, a vőlegényemet, és a férfit, akit szeretek. A közeli parkba menekültem. Nem sírtam, nem voltam szomorú, csak össze voltam zavarodva. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek.
    Egyszer csak egy ismerős hangot hallottam meg a hátam mögött. Ismét Márk volt. Bocsánatot kért, mert tönkretette az esküvőmet, majd megígérte, hogy örökre eltűnik az életemből.Akkor abban a pillanatban, egyetlen egy dologban voltam csak biztos. Nem akartam, hogy eltűnjön az életemből...ismét.
    És most, végre eljött az idő, hogy végre én is boldog legyek.Pár óra múlva hozzá megyek egy férfihoz, aki ennyi idő után is ugyanúgy szeret, talán még jobban.Egy férfihoz, aki a világon mindennél jobban szeretek, és soha semmiért sem mondanék le róla.Egy férfihoz, akihez azért megyek hozzá, mert szeretem, és nem azért, mert ez az ésszerű döntés.
    Végre, hosszú idő után, kétségek nélkül jelenthetem ki, hogy boldog vagyok.És ha a boldogságom azon a férfin múlik, akihez pár óra múlva hozzá megyek, akkor tudom, boldog is leszek Örökké.