Szeptember 22. Vasárnap.

     Tegnap Kata itt aludt, de ma már mennie kellett, mert mielőtt visszamenne a sulijába, még a szüleivel is akart találkozni.Egész éjszaka beszélgettünk mindenféléről.
-Te.Ezzel a Norbival mi van?Nem kellene fél percenként nézegetned a telefonod, hogy nem üzent-e?-kérdezte.
-Khm.Szakítottunk.-mondtam egyszerűen.
-Úúú, bocsi, nem tudtam.
-Nembaj.Én nem mondtam.-mosolyogtam rá kedvesen.
-De hogy?Vagy miért?Egyáltalán mikor?-nézett rám értelmetlen arccal.
-Hát, személyesen.Azért, mert megismert egy másik lányt.Múlt pénteken.-Mondtam nyugodtan.
-Értem.A szemét.-és látszott rajta, hogy próbálja befogadni az információkat.
     Reggel 6-kor szólaltam meg utoljára, és mintha csak pislogtam volna, már délután 4 volt.Feltápászkodtam , és elindultam a konyhába,csak sajnos sikeresen belerúgtam az ágyba, ami annyira fájdalmas volt, hogy megszédültem, és ráestem Katára, aki valamiért a földön aludt (?).Nem volt gond, nagyon mélyen alszik, óvatosan lekászálódtam róla, és a fejembe vettem, hogy én márpedig lemegyek a konyhába.Egészen a lépcső aljáig nem volt gond, de akkor megláttam a palacsintát az asztalon, és három lépcsőfokot egyszerre léptem át.Akkorát zuhantam, hogy olyat még soha.
-Ennek Youtub-on a helye.-közölte apu mosolyogva.Én azt vártam tőle, hogy ez után odasiet hozzám, és felsegít, de nem.Felültem, és ellenőriztem, hogy nem-e tört el a lábujjam.Nem, nem tört el.
-Mi volt ez a hang?-kérdezte Kata álmosan.Na szép, attól hogy éjszaka leesik az ágyból, nem ébred fel, sőt még attól sem, hogy ráesek, de ettől simán.Ehhez tehetség kell.
     Harmadik nekifutásból már sikerült elérnem a konyhát.Megettük az összes palacsintát, plusz még a fél konyhát.Mármint nem a berendezési tárgyakat, meg az evőeszközöket, hanem a kaját.Katának mennie kellett kora este, mert még haza is szeretett volna menni ezen a hétvégén, ezért apuval ketten maradtunk.Megnéztünk egy filmet, és felküldött a szobámba, hogy aludjam ki magam.
     Ma reggel, arra ébredtem, hogy csörög a mobilom.Fél hét volt, úgyhogy félálomban kinyomtam.De nem adta fel.Persze hogy Peti volt.Végül is kiharcolta, hogy felvegyem.
-Mivaaaan máár?-ásítottam bele a telefonba.
-Neked is széép reggelt.-mondta vidáman.
-Ennyi?Ezt akartad velem közölöni hajnalban?-akadtam ki teljesen.
-Igen.Nem kívánhatok egy jó barátomnak szép reggelt?-kérdezte sértetten.
-De igen, ha már ébren van!
-Jó na, akkor aludj vissza, nekem még fel kell hívnom Ivettet.-Mondta komolyan.
-Hihetetlen vagy.-mondtam, és letettem.
      Két órával később aztán megint felébredtem.Most már magamtól.Vagyis a lakásban terjengő finom friss kaja illattól, úgyhogy feltápászkodtam , és elindultam a konyhába.Ügyes voltam, mert most nem rúgtam bele az ágyba, és amikor a lépcsőhöz értem, minden egyes lépcsőfoknak külön figyelmet szenteltem.Amikor az utolsó három lépcsőfokhoz értem apu megszólalt.
-Csak óvatosan.Nem szeretnéd, hogy fogjam a kezed?Az a három lépcsőfok nagyon cseles.-mondta mosolyogva.
-Pszt. Koncentrálok.-Mondtam, és komoly fejet vágtam.Amúgy meg tök jó, hogy apuval haveri viszonyom van.Azt nagyon nem szeretném, hogy egy uncsi parancsolgató átlagapa legyen.
     Délben már apu vitt is haza, mert még volt egy kis munkája hétfőre, nekem meg tanulnom kellett.Amikor hazaértem, köszöntem anyunak, majd egy kólával felmentem a szobámba tanulni.Fél órával később, amikor ''kitanultam'' magam, lementem anyuhoz beszélgetni.Meglepetten álltam oda anyu mellé, és vele együtt néztem a csirkét.
-Khm.Ezzel mi lesz?-kérdeztem.
-Meg esszük.-felelte egyszerűen.
-Így?-mutattam rá szegény állatra.
-Nem, meg fogom sütni.Habár, ha így is fogyasztható....-tűnődött.
-Nem, nem, nem.Süsd csak meg.
     A nap további része aztán azzal telt, hogy anyu 3 órán át szenvedett azzal a szerencsétlen csirkével, én meg biztos távolságról szurkoltam neki.Mondjuk a végén pizzát ettünk. De megígértem anyunak, hogy majd egyszer főzünk egy nagyot ketten.