Szeptember 25.Szerda

     Reggel frissen és boldogan ébredtem, és még az időjárás is alkalmazkodott hozzám.Frissen és boldogan mentem suliba, majd első órán kellően leamortizálódtam annyira, hogy egész nap kedvetlenül jöttem-mentem.Csak akkor jött vissza egy kicsit a kedvem, amikor már hazaindulhattam.
     Amikor hazaértem, megláttam az ebédlőasztalt, és eszembe jutott, hogy milyen régen ettem ott.Ezért gyorsan összedobtam egy szendvicset, és elfogyasztottam.Az ebédlőasztalnál.És annyira megszeretettem az asztalt, hogy ott is írtam le a házimat.Nem akartam egyedül hagyni.Annyira magányosnak nézett ki, és így visszagondolva, nagyon szégyelltem magam.Mivel nem volt sok dolgom, elkezdtem filozofálni.Elgondolkodtam azon, hogy mennyire kihasználjuk szegény bútorokat, és hogy utána, kidobjuk őket.Amikor már az emberiséget szivtelen dögnek, és a bútorokat ártatlan áldozatnak tituláltam, megcsörrent a mobilom.
-Mond.-vettem fel a készüléket kizökkenve a gondolataimból.
-Mit csinálsz?-kérdezte Szili.
-Sajnálom az ebédlőasztalunkat.
-Öööö. Mondd, hogy ezt nekem most nem kell értenem.
-Nem, ezt csak én értem.Miért hívtál?-tértem a lényegre, mert már megint megsajnáltam az asztalt, mert nem vele foglalkozom, csak mert valaki felhívott.
-Khm. Vacakol a netünk, nekem meg fontos dolgom van.Átmehetek?
-Öööö gyere.De most mennem kell, mert nem akarom megbántani az asztalomat.-válaszoltam.Az asztallal töltött kitűzött időből még volt negyed óra, amit csak vele szerettem volna tölteni.Három teljes órán keresztül ott akartam lenni vele, hogy egy kicsit kárpótoljam őt az eddigiekért.
-Dilis.-mondta, azzal letettem.
     Pár perccel később kopogtak az ajtón.Még mindig volt 5 perc, úgyhogy csak kiszóltam.
-Gyere be!-Kiáltottam.Szerintem Szili egy kicsit meglepődött amikor meglátott engem az asztalra hajtott fejjel.
-Te mit csinálsz?-kérdezte furán.
-Maradj csendben, még van 5 perc, amit csak az asztallal töltök.
-Oké, addig én megkeresem a notebook-od.
-Macbook!-kiáltottam rá.Az ilyesmire egy kicsit érzékeny vagyok mostanában.Tisztelnünk kell a körülöttünk levő tárgyakat.Amikor letelt az 5 perc, elbúcsúztam az asztaltól, és bocsánatot kértem még egyszer tőle, amiért hanyagoltam, és megígértem neki, hogy ezután  jobban fogok figyelni rá.Ezt így visszaolvasva, megállapíthatom, hogy én nem vagyok normális.
     Felmentem Szili után, aki sebesen pöttyögött a Macbook-omon.
-Te hogy szeretnéd, hogy kidobjanak? Úgy, hogy: bocsi, de szerintem nem illünk össze, és nem akarom, hogy amiatt szenvedj egész életedben, mert engem választottál; vagy így: Sajnálom, de megláttam egy másik lányt, és beleszerettem.Nem akarom hogy tévhitben élj,úgyhogy most az lesz a legjobb, ha útjaink különválnak.-hadarta idegesen.
-Őszintén?-bólintott.-egyik sem jó.Látszik rajtuk, hogy kamu.
-Akkor mégis mit tegyek?-kérdezte kétségbeesetten.
-Nem tudom a teljes sztorit, szóval passz.-mondtam nyugodtan.
-Hát az úgy volt, hogy megismertem egy lányt a neten.Jól is nézett ki, meg minden, csak tegap kiderült, hogy kamu az egész....-és elmesélte a tegnapi szörnyű napját.A lényeg az, hogy egy egy kicsit átvágták, és egy bányarém szerelmes belé, akit le kellene koptatni.-Hogy koptassam le úgy, hogy ne törjem össze  a szívét?-kérdezte totál kétségbeesve.
-Mindenképpen össze fogod törni.-Jelentettem ki lazán, egy adag gumicukrot szórva a számba.
-Megvan!Kell egy barátnő nekem , és akkor az majd lekoptatja!-csillant fel a szeme.
-Ja, szerezz magadnak egy barátnőt, és kérdd meg, hogy írjon rá, és mondja meg neki, hogy szálljon le a barátjáról. Nagyszerű terv nem mondom.-röhögtem.Egy nagyon picit élveztem a szituációt.
-Ja, miért ne?
-Oké, de honnan szerzel magadnak egy barátnőt?-kérdeztem értetlen fejjel.
-Passz.-mondta lehangoltan.Majd ismét felcsillant a szeme, és rám nézett.
-Felejtsd el!-mondtam ellenkezve.
-Léééégyszii!
-Nem.-jelentettem ki határozottan.
-Bármit megteszek, csak segíts, légysziiii!-kérlelt tovább.
-Már megmondtam, nem!
-Zsani, te vagy az egyetlen, akinek ezt elmondtam, és másnak nem akarom elmondani, mert simán kiröhögne, és világgá kürtölné.Kérlek Zsani, máskülönben összetöröm egy lány szívét, amit nagyon nem szeretnék.-mondta komolyan.
-Na jó, de ezért jössz egy hatalmas szívességgel majd.
-Köszönöm.
-De az én nevemben én nem fogok írni neki, ki tudja, valami pszihopata, és majd zaklatni fog.-Jelentettem ki.
-Oké, akkor megvárjuk ameddig fellép, és akkor majd videotelefonálsz.-jelentette ki, és lefeküdt az ágyamra.
-Az oké, hogy haverok vagyunk meg minden, de attól még ne érezd otthon magad!-dobtam meg egy párnával.
      A lány, akit amúgy Ritának hívtak, csak két óra múlva lépett fel.Pár pillanat múlva Szili rá is írt, hogy én, mármint a ''barátnője'' szeretnék beszélni vele.Igazából az volt a feladatom, hogy kétségbeesetten megkérjem őt, hogy inkább hagyja Szilit, mert én vagyok a barátnője. A teljes kamusztori meg úgy hangzott, hogy eddig össze voltunk veszve és azért kezdett el ismerkedni Szili.Kész voltam a nagy alakításra, így hát videóhívást kezdeményeztem.
-Szia.-kezdtem kétségbeesett arccal.-te vagy Rita?
-Szia.Igen.Te meg gondolom Szilárd egyik haverja.-kezdte hűvösen.
-Nem, én a barátnője vagyok.-ellenkeztem.-és nem szeretnélek megbántani vagy ilyesmi, csak légyszíves ne vedd el tőlem Szilit.-Közben meg Szili látótávolságon kívül rázkódó vállal figyelt.
-Ne nézz hülyének, te nem vagy a barátnője, csak dobni szeretne, és nem tudja, hogy tegye meg.-mondta cseppet sem kedvesen.-de azért jó alakítás.-vicsorgott rám.
-Ez nem egy alakítás.
-Nem?Akkor bizonyítsd be!Csókold meg Szilárdot itt előttem.-mondta ''most elkaptalak'' pillantással.Ekkor jött be a képbe Szili.
-Figyelj, sajnálom azt hogy eddig hitegettelek, de rá kellett jönnöm, hogy egy hülyeség miatt vesztem össze Zsanival, és nem szeretnélek megbántani.Továbbra is maradhatnánk barátok, mert egy nagyszerű lány ismertem meg benned.-Kamuzott Szili, hozzáteszem nagyon jól.
 -Mégis hány lányt vágtál át ezzel?Vagy csak nekem töröd össze a szívem ezzel a hazugsággal? Tudom hogy ez hülyeség, de nem hiszem el.Ha tudnám, hogy igaz, akkor nem fájna, mert nagyon szép pár vagytok, és nem akarok az utatokba állni.De így...-törölt le egy könnycseppet a szeméről.Ekkor sajnáltam meg nagyon, és döntöttem úgy, hogy ha csak egy csók kell ahhoz, hogy ez a lány ne legyen szomorú, akkor meg teszem.És gondolom, hogy Szili is erre gondolt, mert egyszerre néztünk egymásra, majd a kamerába.
-Figyelj.Ha csak az kell, hogy ne légy szomorú, akkor...-kezdtem, miközben Szili már leült mellém.A lány bólogatott, én meg közelebb hajoltam Szilihez.Mélyen a szemébe néztem, majd alig láthatóan bólintottam, mire megcsókolt.Mit meg nem teszek egy olyan lányért, akit még csak nem is ismerek.Amikor ismét belenéztem a kamerába, a lány csak bólintott majd megszólalt.
-Nyugi Zsani, békén hagyom Szilit.Szili, semmi gond.-és elmosolyodott.-Majd jelentkezzetek.Várni fogom.-Mondta, és egy kattintással véget vetett a beszélgetésünknek.
-Köszönöm.-mondta Szili, és látszott rajta, hogy nagyon hálás.
-Nem szívesen, de muszáj volt.-mondtam vigyorogva.
-Jövök neked egyel.Igaz barát vagy.-szólt megkönnyebbülten.-És jól csókolsz.-mondta, szerintem azért, hogy ne tűnjön annyira érzelgősnek.
-Elmész te a fenébe!-röhögtem.-De amúgy erről senkinek egy szót se!
-Jó, nyugi, de akkor te se mondd el senkinek.
     Miután elment Szili, bepakoltam holnapra, és lefeküdtem.