Szeptember 30. Hétfő.

   Sajnálom, hogy sokat kellett várni az új részre, de igyekeztem. :)
       Remélem azért nem pártoltatok el tőlem.
   Ja, és büszkén jelentem ki, hogy az oldal elérte a 3,300 oldalmegjelenítést. :)

      Reggel nyúzottan ébredtem.Egész éjszaka csak forgolódtam, és agyaltam.A hétvégéről, anyuról a munkájáról és arról, hogy apuhoz kéne költöznöm.Úgy érzem, hogy ha történik velem még valami, akkor kész, végem van.Fogalmam sincs mit tegyek, mert anyut sem szeretném azzal megbántani, hogy elköltözöm, de azt sem szeretném, hogy még egy ilyen előforduljon.Úgy éreztem, hogy ha nem tudom valakinek elmondani azt ami a fejemben zajlik, akkor lassan megőrülök. A tükörképem láttán még én is elrettentem magamtól.Gyorsan dobtam magamra egy csomó alapozót, és felöltöztem.Így már kicsit elfogadhatóbb lett a kinézetem.Lementem a konyhába, ahol csak egy cetlit találtam a hűtőn.Anyu már nem volt otthon.Nem lepődtem meg nagyon.Hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam aput.Mondtam hogy beszélni szeretnék vele.Megbeszéltük, hogy értem jön suli után.Felvettem a táskám, majd az ajtó előtt hatalmasat sóhajtottam, és elindultam a suliba.10 perccel később be is értem, és elballagtam a büféig, hogy vegyek magamnak eg kólát, majd felkullogtam az osztályba.Nem köszöntem senkinek, csak csendben leültem  a helyemre.Lehajtottam a fejem a padra, és zenét hallgattam.Egyszer csak egy kéz nyúlt felém, és kirántotta a fülhallgatót a fülemből.
-Baj van?-nézett rám kérdőn Szili.
-Nem, nincs semmi, csak fáradt vagyok.
-Biztos?-nézett rám úgy, mint aki egyáltalán nem hiszi el.
-Nem.-mondtam ki.Szerintem várta, hogy folytassam, de amikor észrevette, hogy nem fogom, csak megveregette a vállam.
-Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.Bármikor.-nézett mélyen a szemembe.Elmosolyodtam, és néztem ahogy visszamegy a többiekhez, majd lazán odaszól valamit Márknak, úgy hogy senki ne hallja.Visszadugtam a fülhallgatót a fülembe, és lehajtottam a fejem a padra.
     Végig ültem a tanórákat, szünetben nem mentem le az udvarra, csak a padra hajtott fejjel zenét hallgattam.Fáradt voltam.Testileg is lelkileg is.Tudtam, hogy apu mit fog mondani, ha azt mondom hozzá szeretnék költözni, de mégis reméltem, ha megosztom vele mit érzek, akkor tud segíteni.Legalább az egyik problémámban.A nap csigalassúsággal telt.Amikor kicsöngettek utolsó óráról, kimentem a suli elé, ahol már várt rám apu.Amint beültem az autóba, látta hogy valami nincs rendben.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Anyu.Pontosabban a munkája.-válaszoltam.
-Hozzám, vagy mekibe menjünk?-kérdezte témát váltva.
-Inkább hozzád.
     Az út csendesen telt.Én nem beszéltem, mert nekem nem volt kedvem, apu meg tudta ezt. Amikor odaértünk, leültünk egymással szemben, és elkezdhettem kiönteni a szívem.Elmondtam, hogy szombaton otthagyott anyu a ház előtt, és nem ment vissza értem, mert fontosabb volt a munkája.Apu mindezt kifejezéstelen arccal hallgatta, majd amikor befejeztem, csendben ültünk egymással szemben.Nem említettem neki még a költözős részt, de nem is kellett.
-És hozzám szeretnél költözni.-mondta nyugodtan.
-Igen, megfordult már a fejemben...De csak egy kis időre.Vagy nem is tudom.
-Figyelj, ez a te döntésed, én mindenben támogatlak, és biztos vagyok benne, hogy anyád is. Ami a hétvégén történt, azt én sem helyeslem, de ez egyszeri alkalom, nem biztos, hogy emiatt el kellene költöznöd.
-De apu!Nem érted?Fontosabb volt neki a munkája!Csak fél órát veszített volna el, ha visszajön, és odaadja azt a rohadt kulcsot!-ordibáltam, majd elkezdtem zokogni.Olyan keservesen mint még soha.Apu csak megölelt, és a fülembe súgta, hogy minden rendben lesz.Nem tudom miért, de akkor ott megnyugtatott, és tényleg azt éreztem, hogy minden rendben lesz.Nem tudom mennyi időt töltöttem aput ölelve, de egyszer csak megszólalt.
-Indulni kéne.Holnap tanítás, és neked még be kell pakolnod.
-Rendben.
     A visszaút már nem volt olyan csendes.Beszélgettünk mindenről, szó esett arról is, hogy milyen lenne ha odaköltöznék hozzá.A sulitól, és a barátaimtól mindenképp messze lennék.Amikor már majdnem hazaértem, apu komolyra fordította a szót.
-Mindenképpen beszéld ezt meg anyáddal is, és azt is mondd el, hogy el akarsz költözni.De csak akkor költözz, ha tényleg úgy gondolod.Te döntesz, én nem szólók bele.Tudd, hogy mindenben támogatlak, de úgy ne költözz el anyádtól, hogy haragban válsz el tőle.
-Rendben.És köszönöm.-mondtam, majd kiszálltam az autóból, és bementem a házba.
     Anyut még mindig nem volt otthon.Bepakoltam holnapra, és felhívtam anyut.
-Igen.-vette fel valahogy a telefont.
-Anyu, nem tudnál ma korábban hazajönni?Beszélnünk kéne.
-Megpróbálok, de most mennem kell, szeretlek, szia.-és letette.
      Azt hittem tényleg hazajön korábban, ezért csak vártam, és vártam.Egészen éjfélig.De nem jött.És akkor egyszerre váltakozott bennem csalódás, szomorúság, és düh.Vettem egy tollat, és egy papírt, majd mindent ráírtam ami bántott, és hogy apuhoz fogok költözni.Ekkor már nem gondolkoztam rajta, eldöntöttem, hogy nem maradok anyunál.Abból, hogy az utóbbi időben mindennél fontosabb a munkája, kezdett nagyon  elegem lenni.A papírt otthagytam a hűtőn, majd felmentem a szobámba, bepakoltam holnapra, és lefeküdtem.