November 25. Hétfő.

   Reggel fáradtan ébredtem.Nem tudom miért.Elindultam a konyhába.Félálomban botorkáltam lefele, amikor is megbotlottam a saját lábamban (-.-'') és az utolsó három lépcsőfokról lezuhantam.Azt hiszem ezek után bátran kijelenthetem, hogy nem szeretem azokat a lépcsőfokokat.Gonoszak!Szinte még hallottam is hogy nevetnek rajtam!
-Nem gondolod, hogy kellene egy lift?-gondolkozott el apu.
-Nem lenne rossz.-gondolkoztam el én is.
-Ezt még megbeszéljük.Készen vagy?-kérdezte miközben már a kulcsaiért nyúlt.
-Úgy néz ki?-kérdeztem még mindig a földön ülve.
-Na jó.-kezdte egy sóhaj kíséretében.-Most fél nyolc múlt.Kapsz 15 percet, hogy elkészülj, de siess!-parancsolt rám.
-Mi? De hát...-döbbentem le.-A p****ba!-szaladt ki a számon, miközben felkászálódtam a földről.
-Ezt meg sem hallottam.-nézett rám szúrós szemmel apu, miközben én már szaladtam is vissza a szobámba.Felvettem azt ami a szekrényemben legfelül volt....Aztán átöltöztem, és elvégeztem a reggeli teendőimet, majd rohantam le apuhoz.
-Pont időre.-motyogta, és már indultunk is.
   Apu kitett a sulinál, én meg egy kicsit gyorsabban haladtam a megszokottnál, mert majdnem egy napja nem láttam Márkot.De csalódnom kellett.Nem volt ott.Így hát egy kissé szomorúan odamentem Sziliékhez.
-Hát te?-kérdezte Szili.
-Hát én mi?-néztem rá furán.
-Nem úgy volt hogy Márkkal jössz?-nézett rám értetlenül.
-Én nem tudok róla.-vontam meg a vállam.-Amúgy hol van?
-Öööö gondolom a házatok előtt.-vonta meg a vállát.
-Nem volt ott.-néztem rá furán.Éééés pár másodperc után eszembe jutott.-Ő még mindig azt hiszi, hogy anyunál lakom?-kérdeztem félve.
-Én nem mondtam meg hogy elköltöztél.-rántott vállat Szili.
-Tehát, akkor ha jól értem, most Márk anyukád háza előtt áll, és vár téged?-kérdezte Erik.
-Nagyon úgy tűnik.-állapítottam meg, mire a két fiúból kitört a nevetés.Egy ideig furán néztük őket Szilivel, de a végére már én is mosolyogtam, Szili meg röhögött a fiúkkal.Kicsit félrevonultam, hogy nyugodtan tudjam felhívni a barátomat.
-Hol vagy?-kérdeztem amikor felvette a telefont.
-Te hol vagy?-kérdezte kissé ingerülten.
-A suliban.-jelentettem ki.
-De hogy?Vagy mikor?-értetlenkedett.
-Egy ideje már nem lakom anyunál.-mondtam félve.
-És én miért nem tudok erről?-emelte fel a hangját.
-Hé, nyugi, csak gyere be, mert mindjárt elkésel, és majd itt megbeszéljük, oké?-csitítottam, de nem sokat használt, mert egyszerűen nem mondott semmit, csak letette a telefont.10 perccel később érkezett meg. A táskáját ledobta a padjára, én meg félve odasétáltam hozzá.
-Szia.-köszöntem neki félve.
-Mégis miért nem tudok arról, hogy elköltöztél?-kérdezte idegesen.
-Én azt hittem hogy tudod.-sütöttem le a szemem.
-De rohadtul nem tudtam!-emelte fel a hangját.Na ekkor telt be a pohár.
-Nem tudom kinek képzeled magad, de hogy nincs jogod velem így beszélni az biztos. Azt sem tudod hol lakik a barátnőd, és még neked áll feljebb!-az elejét még normál hangnemben, de a végét már üvöltve mondtam.A többiek csak hangosan ,,húú"-ztak, én meg idegesen levágtam magam a helyemre.
   Az órák lassan teltek, szinte mindenből felelnem kellett, mert nagyon sokat hiányoztam.szünetekben csak a telefonomat nyomkodtam, és csak azzal beszéltem, aki odajött hozzám.Nagyon dühös voltam Márkra.Még ő van kiakadva, amikor azt sem tudja, hogy hol lakom, és még engem hibáztat.És persze eszébe sem jutott bocsánatot kérni.
   Amikor vége lett a tanításnak, apu vitt haza.Otthon bepakoltam holnapra, és nem tudtam mit kezdeni magammal.Nem volt kedvem semmihez.Felhívhattam volna Szilit, de nem akartam zavarni.Minden vágyam az lett volna, hogy kibéküljek Márkkal, de az életem árán sem hívtam volna fel, mert akkor azt hinné, hogy neki van igaza, pedig nincs.Vagy igen?Ajj nem tudom!Most mégis mit kéne tennem?Csak sétálgattam a házban, amikor is megláttam a gitárom.Nem is tudtam, hogy elhoztam.Eszembe jutottak a régi szép idők.Emlékszem, nyolcadikos voltam, amikor megkaptam azt a gitárt.Sokáig nem tudtam megtanulni játszani rajta.De régen volt! Hirtelen ötlettől vezérelve, fogtam a gitárt, és elkezdtem játszani rajta.Annyira belefeledkeztem, hogy csak akkor kaptam észbe, amikor apu szólt, hogy kész a vacsi.
-Milyen napod volt?-érdeklődött.
-Csak a szokásos.-füllentettem.-Fáradt vagyok, felmegyek a szobámba.-jelentettem ki.
-Jó éjt.-köszönt el apu.
-Neked is.-mosolyogtam vissza rá a lépcsőről.
   Felmentem a szobámba, és bekapcsoltam a Macbook-om.Neteztem egy kicsit, aztán már le akartam feküdni, amikor is kaptam egy sms-t: ,,Nézz ki az ablakon!" Odasétáltam az ablakomhoz, és hitetlenül elröhögtem magam.Ott állt Márk, egy hatalmas ,,Bocsáss meg!" táblával a kezében.Apu már lefeküdt, úgy hogy gond nélkül kisurranhattam.Leosontam a lépcsőn, és kimentem.Nem is hagytam szóhoz jutni, egyenesen oda rohantam hozzá, és megcsókoltam.
-Most már tudod, hol lakom?-kérdeztem mosolyogva.
-Igen.-mondta, majd újra megcsókolt.
-Bejössz?-kérdeztem mert már egy kicsit fáztam a ház előt.
-Ööö...Nem hiszem, haza kellene mennem.
-Miért, várnak otthon?-vontam fel a fél szemöldököm.
-Igazából egyedül vagyok otthon.-kezdte el pásztázni a földet.
-Akkor gyere!Csak pár órát, aztán hazamész.-kezdtem el befele vonszolni.
-Oké.-egyezett bele.
   Felmentünk a szobámba, és csak beszélgettünk.Már éjfél lehetett, amikor elnyomott az álom.