November 26. Kedd.

   Reggel arra ébredtem fel, hogy apu beront a szobámba.Márkkal a földön ültünk, én a vállára hajtott fejjel.
-Szép jó reggelt!-köszönt dühösen apu.
-Neked is.-mosolyogtam rá angyalian, hátha tudok javítani a helyzeten.Úúúú, hogy én mekkorát tévedtem!
-Üdv!-biccentett Márk is.
-Mégis mi a francot műveltek ti ketten?-kiáltotta apa.
-Felébredünk?-kérdeztem félve.
-És ő mit keres itt?-mutatott nem túl kedvesen Márkra.
-Már megyek is.-próbálkozott félve Márk, de apu nem engedte elmenni.
-Álljon csak meg fiatalember.Magyarázatot követelek!-nézett rám haragosan.
-Hát jó.Apa, bemutatom a barátomat.-jelentettem ki Márkra mutatva.
-Horváth Márk.-nyújtotta a kezét apu felé a barátom, mire apu csak összefonta a kezét maga előtt.
-Tovább.-kért meg kedvesen apu, hogy folytassam.
-Rendben.-sóhajtottam egy nagyot.-Gondolom az érdekel, hogy miért van itt.-apu csak bólintott, jelezve, hogy az érdekli.-Tegnap reggel egy kicsit összevesztünk, és este idejött, hogy tisztázzuk a dolgokat.Én meg behívtam, beszélgettünk, és elaludtunk.-fejeztem be a rövid magyarázatomat.
-És ha azt hiszed, hogy ezt most elhiszem akkor tévedsz.De most van 15 perced hogy elkészülj!-jelentette ki egy kicsit nyugodtam hangon.-Te meg-mutatott Márkra, majd megrázta a fejét.-Hazaviszlek.-sóhajtotta, majd kisétált a szobámból.Egymásra néztünk, és elnevettük magunkat.
-Azt hiszem kedvel.-vontam meg a vállam, miközben a szekrényemben turkáltam.
-Gondolod?-vonta fel a szemöldökét a barátom.
-Hééé!Még élsz!Nem ugrott neked, nem lőtt le, és még csak nem is ordibált fél napot.Ez mindenképpen jó.-mondtam mosolyogva.
-Most hogy mondod.-jött közelebb Márk, és meg akart csókolni, de valaki elkezdett krákogni az ajtóban.
-Zsanett, 15 perc múlva itt vagyok és elviszlek az iskolába, és ne tervezz semmit délutánra.És te sem.-mutatott rá Márkra.-Beszélni szeretnék veletek.-Azzal elsietett, én meg egy kicsit meglöktem Márkot, hogy menjen már, mire ő csak ártatlan őzike szemekkel nézett rám.
   A lehető leggyorsabban megpróbáltam elkészülni, és reggelizni, de sajnos nem volt elég idő 15 perc, ezért csak felkaptam egy csokit az asztalról, és már ki is rohantam a kocsiban várakozó apuhoz, és Márkhoz(??).Az út csendesen telt.Az igazat megvallva elég kínos volt.Amikor a sulihoz értünk, elköszöntem aputól, aki megígérte, hogy értünk jön.Hát oké.
-Hát ez ciki volt.-állapította meg Márk, amikor kiszálltunk az autóból, és apu elhajtott.
-De nem úgy volt, hogy csak hazavisz?-vágtam értetlen fejet.
-De igen, csak azt mondta, mikor kitett a házunk előtt, hogy nem fogok odaérni a suliba, és nem késhetek miattad, ezért elhoz engem is.-Magyarázta, miközben bementünk a suliba.
-De azért valld be, hogy nem is volt olyan vészes.-mosolyogtam rá, majd látva az arckifejezését, átgondoltam.-De ha még is, akkor ne haragudj.-vágtam bűnbánó arcot.
-Soha.-mondta, majd megcsókolt.
-Menjetek már szobára!-termett ott mellettem Peti nevetve.
-Úgy látszik Márk barátunknak bejött az élet.-mondta mosolyogva Erik.-Grat.-nézett komolyan a szemembe, én meg hitetlenül elröhögtem magam.
-Ez mi volt?-kérdezte a barátom.
-Majd elmesélem.-mondtam röviden, és a helyemre siettem, mert már bent volt a tanár.
   A tanórák nagyon lassan teltek.És még mindig volt miből felelnem, mert kevés a jegyem, és mindjárt vége a félévnek.Utolsó óra tesi volt.Szívem szerint nem maradtam volna, két okból is.Az egyik, hogy én a lábam miatt nem vehetek részt az órán, ezért csak ülök egy helyben; a másik ok meg az, hogy semmi kedvem nem volt maradni.Amikor végre vége lett az órának, megvártam Márkot, és együtt mentünk ki a suli elé.Pár percet várakoztunk, és meg is jött apu.
-Na jó.-kezdte apu amikor már otthon voltunk.-Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy Mióta?Hol?És hogy én miért nem tudok róla?
-Khm.Szombat óta.A kiránduláson.És mert vártam a megfelelő pillanatot.-válaszoltam a sorra feltett kérdésekre.
-Rendben.Márk, szeretnék veled négy szem közt beszélni.Zsanett, lennél szíves?-küldött el apu.
-Persze.-mondtam, majd felmentem a szobámba.
   Több mint fél óra elteltével Márk kopogott be a szobámba.
-Áldását adta ránk.-jelentette be ünnepélyesen, én meg a nyakába ugrottam.
-Mondtam, hogy kedvel.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Azért azt nem mondanám.-vakargatta a tarkóját.-De most inkább hazamennék, mert mostanra már a szüleim is otthon vannak.
-Rendben.-mondtam, majd kikísértem, én meg visszaballagtam a szobámba.
   Bepakoltam holnapra, majd unatkozni kezdtem, ezért lementem apuhoz, aki a nappaliban ült, és nézett maga elé.
-Na?-kérdeztem félve.
-Igen?-kérdezett vissza.
-Mit gondolsz róla?
-Kedvesnek tűnik.Nincs baj vele...De ha csak egyszer is sírni látlak miatta, megölöm.-erre elnevettem magam.
-Egy film?
-Jöhet.-vonta meg a vállát.
   Pattogattam kukoricát, majd kiválasztott apu egy akciófilmet, és elkezdtük nézni.A film már felénél tarthatott, amikor megszólalt.
-Szeret téged...-jelentette ki.
-Nem, azt a kínai csajt szereti!-mutattam a képernyőre.
-Mármint Márk.Szeret téged.-magyarázta meg.Csak elmosolyodtam.
-Említette.
-És te?
-Azt hiszem én is.-mondtam félénken.
-Tudtam, hogy egyszer ez is eljön, csak nem hittem volna, hogy ilyen hamar.
-Szeretlek apu.-jelentettem ki, és megöleltem.
-Én is, kislányom.-viszonozta az ölelésem.
   A szeretetrohamunk után tovább néztük a filmet, majd vacsoráztunk.