November 29. Péntek.

   Az elmúlt napokban nem történt semmi érdekes.Reggel apu elvitt suliba, és délben hazahozott.Néha itt volt Márk, de bérmennyire is szeretném, nem tölthetem vele minden egyes percem.Nem akarok mindig a nyakán lógni.
   Ma ahhoz képest, hogy November van, elég szép idő volt, ezért megbeszéltük Márkkal, hogy elmegyünk gördeszkázni.A suliban nem volt semmi érdekes, vagy tovább mentünk az anyaggal, vagy feleltünk.Délben apu hazahozott, de vissza kellett mennie dolgozni.Épp a rendelt pizzámat fogyasztottam ebéd gyanánt, amikor valaki csengetett.Gondoltam, hogy Márk érkezett meg, ezért csak kiordítottam, hogy bejöhet.
-Jó étvágyat!-lépkedett be a konyhába Márk.
-Gyorsan befejezem, és indulhatunk is.
-Oké, addig megkeresem a deszkádat.
-Nem tudod mire vállalkoztál.-mondtam nevetve.
-Csak mondd meg, hogy hol kezdjem el keresni.-mosolygott ő is.
-Szerintem még a szobámban van.
-Oké, mindjárt jövök.-nyomott egy puszit a fejem búbjára.
    Én csak ettem tovább, és fogalmam sem volt, hogy mi fog következni.Már majdnem befejeztem az evést, amikor Márk dühösen rontott le az emeletről, és a kezembe nyomva a deszkámat, indult a bejárati ajtó felé.
-He?-néztem rá értetlenül.
-Szabi?-kérdezett vissza.
-Milyen Szabi?-még most sem értettem miről van szó.Erre odalépett elém, és a deszkámról egy sárga öntapadós cetlit tépett le, és adta a kezembe.-Ez mi?-ráncoltam össze a szemöldököm.
-Legalább ne tégy úgy, mintha nem tudnál róla.-mondta, és azzal elviharzott.Pár percig értetlenül kapkodtam a fejem, a cetli, és az ajtó között, majd a cetlit a zsebembe süllyesztettem, és elindultam Márk után.Csakhogy amint kiértem kapun, sehol sem láttam.Megpróbáltam felhívni, de ki volt kapcsolva.Pár perc gondolkodás után aztán elindultam.Hogy merre?Hát Szilihez.15 perc gyaloglás után oda is értem.Illedelmesen becsöngettem, és pár perc után be is engedtek.
-Csókolom, Szilárd itthon van?-kérdeztem türelmetlenül.
-Igen, a szobájában van.-mosolygott rám az anyukája.-Bizonyára te vagy Zsanett.Nagyon sokat hallottam már rólad.-magyarázta még mindig mosolyogva.
-Örültem.-mosolyogtam, majd elindultam Szili szobája felé.Kopogás nélkül berontottam, majd egy kicsit meglepődtem, mert elég furcsa látvány fogadott.Szili félmesztelenül ült az iróasztala előtt, előtte volt pár könyv, kezében toll, és buzgón "aházott" a telefonjába.Ő is meglepődött, amikor meglátott, de igazán csak akkor, amikor odaléptem hozzá, kirántottam a kezéből a telefonját, majd egy laza mozdulattal kinyomtam, és eldobva a telefont elterültem az ágyán.
-Segítened keeeell!-nyöszörögtem neki.
-Márk?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Igen...Egy rohadt cetli miatt berágott!-Ekkor megszólalt Szili telefonja, és indult is utána, csakhogy én gyorsabb voltam, és elutasítottam a hívást.
-Hééé.-mondta sértődött fejet vágva.-Amúgy hallottam a cetlis sztorit.-mondta lazán, én meg újra elutasítottam egy bejövő hívást.
-És akkor most mit csináljak?-kérdeztem Szilit.
-Hát nem tom'....Ezt eléggé elb***tad....Azt hittem komolyan gondolod ezt az egész Márkos ügyet....
-Komolyan is gondolom!Azt sem tudom, ki az a Szabi, és a cetlit még soha életemben nem láttam!-magyaráztam a kelleténél kicsivel hangosabban, miközben folyamatosan utasítottam el a bejövő hívásokat.
-És ezt miért nem mondtad el neki?-nézett rám értetlenül.A következő pillanatban Márk neve kezdett el villogni a telefonom kijelzőjén, úgyhogy gyorsan lenyomtam a "fogadás" gombot.
-Add Szilit!-mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
-Tessék?!-kerekedett el a szemem.Azt hittem, hogy most majd jól bocsánatot fog kérni, vagy valami, de ehelyett közli, hogy nem is engem keresett.Hát kösz.
-Tudom, hogy ott vagy Szilinél!Add oda neki a telefont!-kért meg "kedvesen".
-Téged keresnek.-mondtam, és Szili kezébe nyomtam a telefont.
-Figyu, kicsit rosszkor keresel, eléggé el vagyok foglalva a barátnőddel, tudod Szabi nem ért rá, és hát...-kezdte halál komolyan, mire kiabálást hallottam a telefonból, majd ismét megszólalt Szili.-Nincs mit, máskor is.-vigyorgott, majd letette, és visszaadta a telefonomat.
-Hülye.-állapítottam meg, és vissza akartam hívni, amikor is elvette a telefonomat, és letette maga mellé.
-Először tudd meg, hogy ki az a Szabi, és aztán beszélj vele.-mondta komolyan.Aztán leesett.
-Tudom ki az!-jelentettem ki ünnepélyesen.-Tudod, egy hete voltunk deszkát venni.-kezdtem magyarázni.-És ott volt az a fiú. És ő Szabi.-mondtam lelkesen.
-És ez megmagyarázza, hogy miért volt a deszkán a cetli.-csettintett egyet.-Na jó, most meg elmehetsz.Tessék itt a telefonod, hívd fel, és legyetek boldogok.-lökdösött ki a szobájából.Hát kösz.
   Sietős léptekkel hagytam el Sziliék házát.Amint kiértem az utcára, már hívtam is Márkot, de nem vette fel.Elindultam haza, mert már sötétedett, és közben folyamatosan próbáltam hívni Márkot sikertelenül.Amikor a házunk elé értem, láttam, hogy apu pár rendőrrel beszél az ajtóban.
-Jó napot.-léptem oda én is.
-Talán estét.-nézett rám szúrós szemmel apu.Nem is vettem észre, hogy ilyen hamar eltelt az idő.
-Nos, mi azért jöttünk, hogy tájékoztassuk önöket, vagyis csak Zsanettet, de ez esetben mivel az ön felügyelete alatt áll-mutatott apura-önt is, arról, hogy Nagy Réka, Zsanett anyukája, és az ön volt házastársa balesetet szenvedett.-Egyszerűen nem tudtam felfogni amit mondtak.Súlyos? Hol van? Mikor? Miért? Hogyan? Számtalan kérdést szerettem volna feltenni, de egy hang sem jött ki a torkomon.Csak álltam ott, szemben a rendőrökkel, és néztem ki a fejemből, majd éreztem, hogy egy könnycsepp csordul ki a szememből, és onnantól nem volt megállás.Ezer, és ezer követte.
   Apu még váltott pár szót a rendőrökkel, de én meg sem hallottam.Pár perccel később már apu kocsijában találtam magam úton a kórház fele.Nem telt bele sok idő és már ott is voltunk, majd apu húzott maga után egészen anyu kórterméig.Váltott pár szót egy orvossal, majd szorosan magához ölelt.
-Mindjárt bemehetsz hozzá.-suttogta a fülembe.
-Mondd, hogy minden rendben lesz.Kérlek!-zokogtam.
-Nem tehetem.-ölelt még szorosabban.
   Nem tudom meddig álltunk ott.Apa finoman eltolt magától, majd leültetett egy székre, és azt mondta, beszél még pár orvossal.Pár percig ültem, majd elővettem a telefonom, és írtam Márknak egy sms-t: Szükségem van rád.Kérlek gyere be a kórházba!