December 25. Szerda.

Sziasztok! :)

Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hozom a részeket, de egyszerűen nincs időm rá. :S

Khm. Amit még tudatni szeretnék veletek, az az, hogy közeledünk a vége felé, ami azt jelenti, hogy ezen kívül még lesz két rész, és vége. :(

Jó olvasást. :DD

xxCsíllúú

    Reggel Márk karjaiban ébredtem.Halványan elmosolyodtam, majd mivel nem akartam felébreszteni, és nem találtam más elfoglaltságot, nézni kezdtem.Olyan cuki, amikor alszik *-*. A haja össze-vissza állt, és a szája egy picit nyitva volt.Kb. 5 perce figyeltem, amikor is mosolyra húzta a száját, majd hunyorogva nézett rám.
-Tudod milyen nehéz úgy aludni, ha közben valaki figyel?-kérdezte fejét a párnába fúrva, reggeli rekedtes hangján.Megvontam a vállam, és adtam egy puszit a szájára majd felkeltem volna, de visszarántott.-Ha már felébresztettél, akkor nehogy itt hagyj.-mondta mosolyogva.
-Nem is ébresztettelek fel, csak néztelek.-mondtam sértődött fejjel.
-Miért, olyan szép vagyok?-kérdezte fülig érő szájjal.
-Gyönyörű.-mondtam, majd megcsókoltam.
-Azt a...Már ennyi az idő?-kérdezte döbbenten.
-Mennyi?-ráncoltam össze a szemöldököm.
-Fél 11.-jelentette ki.-Öltözz asszony, megyünk anyámékhoz.-mondta, mire elkerekedett szemekkel néztem rá.
-Hogy mi?-ugrott pár oktávval feljebb a hangom a megszokottnál.
-Akarom mondani: Édesem, kezdj el készülődni, mert ma bemutatlak a szüleimnek.-mondta lágy hangon, mire én mosolyogva pillantottam rá, egészen addig, ameddig el nem jutott az agyamig az információ.
-Tessék?-kérdeztem még mindig a nem megszokott hangomon.-Meg sem fordult a fejedben, hogy esetleg egy kicsit előbb szólj?
-Szeretlek.-mondta, majd egy puszit nyomott a számra, és bevonult a fürdőmbe.
   Kb. fél órát álltam a szekrényem előtt, és azon agyaltam, hogy mit vegyek fel, hogy tettszem Márk szüleinek, amikor is a drága barátom megunta, óvatosan félretolt, és kivett a szekrényemből egy szerinte tökéletes ruha összeállítást.Miután kellemesen kiröhögtem, választottam magamnak ruhát, felöltöztem, egy picit kisminkeltem magam, és már indulhattunk is.Amikor leértünk a nappaliba, már mindenki ott volt.
-Sziasztooook!-köszöntöttem őket.
-Szép napot, hová készültök?-kérdezte apu.
-Márkékhoz.
-Mikor jössz haza?-faggatott tovább.
-Legkésőbb estére itthon lesz.-válaszolt helyettem Márk.
-Rendben, menjetek.-bólintott, és már ott sem voltunk.
   Autóval mentünk, így elég hamar megérkeztünk.Nem akartam bemenni, mert féltem, hogy nem fognak kedvelni a szülei.Mi lesz ha utálni fognak?Mi lesz, ha azt akarják majd, hogy szakítsunk?Már egy ideje csak ültem a kocsiban a ház előtt, amikor Márk megszólalt.
-A világért sem zavarnálak meg, de nem akarsz esetleg bemenni?-kérdezte.
-Mi lesz, ha nem fogok nekik tetszeni?-kérdeztem halkan.
-Egyszerű. Szakítani fogok veled, és soha többé nem akarlak majd látni.-mondta lazán, mire én könnyektől csillogó szemekkel néztem rá.
-Tessék?-kérdeztem remegő hangon.
-Héé, ne hogy komolyan vedd.-mosolyodott el.-Akkor is szeretni foglak, és akkor is kitartok melletted, ha nem fogsz nekik tetszeni.-mondta kedvesen, majd megcsókolt.-Mehetünk?-kérdezte, amikor elváltunk egymástól.
-Mehetünk.-mosolyogtam rá.
-Megjöttünk.-kiáltotta el magát Márk, amikor beértünk az ajtón.
-Hogy-hogy megjöttetek?-kérdezte egy hang, majd nem sokára a tulajdonosa is megjelent az előszobában.Egy kifejezetten szép, fiatalos szőke nő állt előttünk, és elég érdekesen méregetett engem.-Sziasztok.-köszönt furán, majd Márkra nézett.
-Ja, igen.-kapott a fejéhez.-Anya, ő itt a barátnőm, Zsanett.-mutatott rám mosolyogva, mire az anyja halványan elmosolyodott.
-Örülök, Horváth Szilvia.-nyújtotta a kezét, amit elfogadtam.-Gyertek beljebb!-invitált kedvesen minket.-Zsolt, megjött Márk.-kiáltotta el magát, miközben Márk behúzott a nappaliba, és leültetett, majd otthagyott az anyjával.Nem tudtam mit mondani, csak megszeppenve ültem.Pár pillanat elteltével megjelent a nappaliban Márk apja is, aki furán méregetni kezdett, majd a feleségére nézett.Éééés ekkor megjelent Márk.
-Apa!-köszöntötte az apját, majd megölelgették egymást, és végre jöhettem én.-Khm, bemutatom a barátnőmet, Zsanit.-lépett oda hozzám, mire az apjának még szélesebb mosoly kúszott az arcára mint eddig.
-Végre!-szólalt meg, majd fél karral magához ölelte a feleségét.-Megértük ezt is.-mondta meghatottan, mire én is elmosolyodtam.
-Akkor üljetek le, beszélgessetek, addig én megterítem az asztalt.-mondta mosolyogva Szilvia.
-Ne segítsek?-ajánlottam fel.
-Csak ha van kedved.-válaszolt kedvesen, majd elindult a konyhába, én meg utána.
    Megebédeltünk, utána meg leültünk a nappaliba, és ott folytattuk az ebédlőben megszakított beszélgetést.A szülők először csak rólam kérdezgettek, aztán rólunk, majd Márkról hallottam néhány ciki sztorit.Mindent összevetve nem is volt olyan rossz, hamar elrepült az idő.Szinte észre sem vettem, és már be is sötétedett.
-Öhm, holnap...-kezdte Márk amikor kikísért.
-Majd hívlak.-mosolyogtam rá, mire elnevette magát, és hosszasan megcsókolt.
    10 perccel később (:D) elindultam haza.Otthon az egész ház sötét volt, csak a nappaliban volt félhomály.Amint beértem az imént említett helyiségbe, elég érdekes kép fogadott.Ben egy Micimackós takaróba bugyolálva, szívecskés bögrét szorongatva, ült a kanapén, és valami karácsonyi műsort nézett.
-Tetszik a takaród.-jegyeztem meg,  mire ijedtében szinte magára öntötte a kakaót (??).
-Milyen napod volt?-kérdezte,nem törődve a megjegyzésemmel, amikor fülig érő szájjal leültem mellé.
-Kedvelneeek!-visítottam mint egy hülye, mire elnevette magát, és mintha csak eszébe jutott volna valami, a szám elé tette a kezét.
-Ssss! A nagyiék, meg apám alszanak már.-mondta csendesen.
-Úúú, bocsi.Ja, tényleg, meddig maradtok?-kérdeztem.
-Öhm, a nagyiék, meg apám holnap kora reggel indulnak.-vonta meg a vállát.
-Na és te?-vágtam értetlen fejet.
-Én egész szünet alatt boldogítani foglak.-jelentette ki, mire nekem ha lehetséges, akkor még szélesebb mosoly terült el az arcomon, mint addig.-Na, jó ez a mosoly már kezd ijesztő lenni.-mondta nevetve, mire én igyekeztem röhögés nélkül "szomorú" arcot vágni.Nem, nem sikerült.-Ezt még gyakorolni kell.-veregette meg a vállam.
-Pedig már majdnem bocsánatot is kértél.-csettintettem "szomorúan".
-Mi?-ráncolta össze a szemöldökét.-Meg sem fordult a fejemben.-jelentette ki büszkén, mire megdobtam egy párnával.